Hey hooo!!

Mindenki! 
Tudom és elhiszem hogy rövidnek találjátok a részeimet, de ha mindet egybe venném, akkor csak egy rész lenne a blogomon, maximum kettő, és vége a történetnek..
Először is: nem szerettem volna több szemszögből írni a blogot, de ha már így jött ki, akkor egye fene..
Másodszor: nem várom el hogy feliratkozzatok, de ha tetszenek a részek, akkor valami jelet adjatok!
Harmadszor: tényleg komolyan gondoltam hogy addig nem hozok részt, ameddig legalább öt hozzászólás össze nem gyűlik!! 
Nekem ez fontos, vagy ha nem, akkor privát blog lesz és magamnak írom.
Lehet hogy most idiótának néztek, de ez van.. 

Köszönöm a megértést!!


xxx Bia

Chapter III. - Vajon rendeződik majd?

"Az emberek elszántam próbálnak megszerezni maguknak mindent amire vágynak. Csak    a múltjuktól tudnának szabadulni. "

Az én múltam? Megkeseredett. Mindig is vágytam valami jóra: valami jobbra mint ami akkor volt.
Igazából jól kezdődött az életem, és az évek múlásával változott igazi csődtömeggé. Már én is csak egy voltam a sok közül aki szenved. Szenved abban, hogy miért kellett a jóból rossznak lennie.
Vajon megmentette Sandra az életemet? Vagy csak egy jót adott, ami szintén rosszba torkollik? 
Ilyen kérdések futottak át az agyamon, miközben iszonyat hálás vagyok azért, hogy itt lehetek. Hiszen ez akkora csapás csak nem lehet! Vagy talán mégis? 
Most viszont ez rohadtul nem érdekel.
Nem érdekel, mivel tisztázódni látszik az életem, és csak ez számít. Ugye hogy a remény hal meg utoljára? 
Nem öltem meg magam, nem vágtam fel az ereimet, és megérte. Megérte hogy nem haltam meg és itt lehetek. Pedig hányszor megtehettem volna. Rengeteg alkalmam volt rá. De reménykedtem. 

Jelenleg a kérdéseim költői kérdések maradnak; nem várok rájuk választ.

- Zoe! - bökött vállba Mike, és rámnézett az iszonyat szép, nem-tudom-megmondani-milyen-színű szemeivel.
- Mi? - motyogtam álmosan, mire rájöttem hogy elaludtam a kanapén.
Utálom ezt. Ha találok egy kényelmes ágyat vagy kanapét, rögtön elalszom, akármilyen helyzetben is vagyok. Persze nem szoktam álmos lenni olyankor.
- Ha nem adod fel és erős vagy, meglepődsz. - mosolygott Michael. - Ez a mottóm.
Magamban nevettem, de csak egy kis vigyort tudtam előcsalogatni. Igazából eddig is erős voltam - de a sírás győzedelmeskedett az erőm felett.
- Legalább kevesebbet pisilsz. - nevetett.
- Te a fejembe látsz?! - igazából ezt ki akartam jelenteni, de kérdésnek is szántam.
- Nem, csak  tudom hogy erre gondoltál meg hogy sokat sírtál. Kevesebbet pisilsz. Nemde?
- Igazad van! - nevettem fel.
- Jó végre látni hogy nevetsz! - karolt át, miközben iszonyatosan dobogott a szívem. Nem Zoe, nem lehetsz szerelmes. Nem tehetem meg magammal, sem a bandával. Arra - gondolom - még van időm.

- Ugye nem arra g... - kezdte el
- De! - vágtam közbe, még ha nem is tudtam miről van szó.
- Hey! Azt akartam kérdezni hogy ugye nem arra gondolsz hogy itt akarsz maradni Londonban. - fújtatott.
- Ja! Ja nem. Vagy mi? - néztem rá - Mégis hova mennék? - tágult ki a szemem.
- Hát például Sydney-be? - vicsorgott, de tényleg vicsorgott.
- Hogy hova? - pislogtam, és még mindig a mondata járt az eszemben.. Sydney, Sydney, Sydney..
- Az a mi szülővárosunk. Nem maradhatunk itt örökre. - kacsintott, egy puszit nyomott a homlokomra, majd kiment a többiekhez.

Mi a fasz? Sydney? És hogy én nem akarok itt maradni? Mi ez? Kezd a helyzet egy kicsit fura lenni!


MICHAEL CLIFFORD SZEMSZÖGÉBŐL...

"Amióta Sandrától kaptuk azt a videót.. Az volt az a pont az életemben. A pont amikor arra gondoltam hogy szerelmes lettem. Nem, nem Sandrába. 
Sosem gondoltam volna hogy egyszer igazán szerelmes leszek. De meg kellett mondjam a fiúknak hogy mit érzek - és ők meg is értették. Az első találkozás nagyon nehéz volt számomra. Az illata, az ölelése. Még jobb volt mint elképzeltem. És ezt a többiek is tudták. Ezért kellett vele aludjak. Nem akartam leleplezni magam azzal a csókkal. Egyenlőre nem is akartam megcsókolni, de az arca olyan volt, mint egy angyalnak - meg kellett tegyem. Akármennyire is lelkifulldalásom van miatta, most nem bánom. Csak azt nem fogom majd bírni elviselni, ha miattam szenved. Amikor azt mondták a fiúk hogy vissza kell menjünk Sydney-be, kérleltem őket hogy valahogyan vigyük magunkkal. Hiszen az neki is jó lenne. És nem beszélve arról hogy minden nap láthatom. Kezdenek az érzéseim komolyra fordulni. Ezt el szerettem volna kerülni. 
Nem tudom hogy mondjam meg neki. 

Igen, szerelmes vagyok Zoe Wolf-ba! " 

[[ Mike naplójából egy részlet. - ír. megj. ]]



Nos emberek! Először is nagyon hálás vagyok hogy olvassátok a gagyi blogomat.
Erről a fejezetről csak annyit, hogy - szerintem - nagyon furcsa lett. De nembaj, mert nem nagyon tudok vele foglalkozni ..

De! A következő részt csakis és kizárólag akkor fogom hozni, amikor összegyűlik legalább öt hozzászólás ehhez a "dicséretre-nem-méltó" részhez.. ( gonosz vagyok)

Cupp cupp , Bia *-*